Hidratálás, táplálás, vitalizálás!

A nagyon száraz bőr gyakori probléma, mellyel 20 éves korunktól fokozottan kell foglalkoznunk.

Mivel a bőrünk a legnagyobb szervünk, és elsődleges védelmi vonalunk a környezeti ártalmakkal, baktériumokkal, irritáló anyagokkal, szmoggal, UV-sugárzással szemben, ezért rendkívül fontos, hogy egészségét megőrizzük. Az idő múlásával bőrünk folyamatosan veszít kollagén- és hyaluronsav tartalmából, így csökken a hidratáltsága és rugalmassága. A vízhiányos, száraz bőr kényelmetlen érzéssel jár, a sejtek a dehidratáció következtében összezsugorodnak, kisebb vonalak és ráncok alakulnak ki bőrünk felszínén. Ez már nem csak egészségügyi, hanem esztétikai problémát is okoz, hiszen a vízhiányos bőr nem megfelelő kezelése később korai öregedéshez, mimikai ráncok kialakulásához vezet.

Magyarországon a víz igen kemény, így zuhanyozás, vagy arcmosás után könnyen érezhetjük a feszülő, húzódó, kényelmetlen érzést, ami súlyosabb esetben viszketéssel, vagy akár hámlással is párosul. A hűvösebb, szeles idő, és a fűtési szezon elindulásával a száraz bőr tüneti fokozódnak.

A bőrünk legfelső rétege a szaruréteg, amelynek bőrfelszíni hidrofil lipid rétege segít abban, hogy ne veszítsük el bőrünk víztartalmát, illetve megvéd minket a káros környezeti hatásoktól. Ez a réteg vizes és zsíros fázisból áll, biztosítja az élő bőr mélyebb rétegeinek hidratáltságát és egészségét. A bőrfelszíni hidrofil lipid sérülésekor a bőr nem tudja kellően megtartani a vizet, és kiszárad, kirepedezik.

  • SZÁRAZ BŐRÉRZET
  • FÉNYÉT VESZTETT BŐR
  • CSÖKKENT RUGALMASSÁG
  • SÉRÜLÉKENYSÉG
  • DURVA TAPINTÁS
  • RÁNCOK KORAI ÉLETKORBAN

TIPPEK OTTHONRA

  • HASZNÁLJ PROFI KOZMETIKUMOKAT! Az otthoni és munkahelyi környezetünk száraz bőrt okoz, ha rendszeresen sokat vagyunk légkondicionált helységben, illetve a fűtési szezonban is szinte mindenki megtapasztalja a száraz bőr érzését. Fontos az éghajlat, hogy milyen ruhát viselünk, és mivel ápoljuk bőrünket. A probléma könnyen orvosolható akkor, ha a lemosástól kezdve az éjszakai hidratálásig professzionális kozmetikumokat használunk.
  • HASZNÁLJ TESTÁPOLÓS TUSFÜRDŐT! Zuhanyozáshoz a legjobb megoldás a VAGHEGGI testápolós tusfürdője, ami kettő az egyben, így már a zuhanyozás során megoldottuk a teljes test mélyhidratálását.
  • KERÜLD A SZAPPANOS ARCLEMOSÁST! Ha sokszor mosunk arcot szappannal, az könnyen kiszárítja bőrünket.
  • NE HASZNÁLJ ALKOHOLOS LEMOSÓT! Az alkoholtartalmú arcvizek szárítják a bőrt, valamint az alkohol- és a kávéfogyasztás is dehidratálnak, ezért mindig pótoljuk bőrünk vízszükségletét megfelelő mennyiségű vízfogyasztással!

KEZELÉSI TIPPEK

Különböző hidratáló kezeléseinkkel havi szinten fenn tudod tartani bőröd bársonyosságát és rugalmasságát, illetve a 6 alkalmas intenzív kúra során a bőrt edzve komolyabb változást tudunk előidézni, így sokkal ellenállóbb lesz, és hosszú távon őrzi meg a nedvességet, ami a fiatalság alapja.

Mit ajánlunk vízhiányos, száraz bőr kezelésére?

HIALUROX lézeres mezoterápia

Kinek ajánljuk?

24-25 éves kortól már ajánljuk a rendszeres hidratáló kezeléseket, ugyanis ekkortól megszűnik hyaluronsav termelésünk, így bőrünk folyamatosan veszít feszességéből. Ha a bőrt időben elkezdjük hidratálni, még a korai ráncok megjelenése előtt, akkor a bőr selymessége, frissessége, rugalmassága sokáig fenntartható!

Kezelés leírása, hatása

A hyaluronsav a kötőszövet irha rétegében hálószerűen kapcsolódik össze, kitölti a sejtek közötti állományt, nagy mennyiségű vizet köt meg, ezzel biztosítja a bőr rugalmasságát és feszességét.

Mivel a hyaluronsav egy nagy molekulájú fehérjeképző elem, ezért eredeti formájában nem tud áthatolni a bőr védőrétegén. A HIALUROX hideglézeres mezoterápia segítségével a speciális nanoméretű hyaluronsav molekulák képesek behatolni, és beépülni a bőr legmélyebb rétegeibe. A kezelés mélyen hidratálja a bőrt egészen az irha rétegig, serkenti a kollagéntermelődést, hyaluronsavval tölt fel, visszaadja a bőr rugalmasságát, feszességét és bársonyosságát.

Mit várhatsz a kezeléstől?

  • látványosan csökkenti a bőr dehidratációját,
  • a bőr életteli, ragyogó lesz,
  • a bőr puha, bársonyos tapintású lesz,
  • a fáradtság jelei eltűnnek,
  • a kezelés lelassítja az öregedés folyamatát,
  • stimulálja a szervezet természetes hyaluronsav-termelését, illetve a kollagén- és elasztintermelést, mivel a 905 nm hullámhosszú lézerfény a bőr sejtjeit biostimulálja, tehát újra tanítja őket a megfelelő működése. Ezáltal megváltoztatja azok anyagcseréjét, az anyagcsere-folyamatok felgyorsulnak, a vér-és nyirokkeringés tökéletesedik, a sejt energiaközpontjában több ATP termelődik, a sejt energikusabb lesz, élettel telítődik, a vízhiányos sejtek megújulnak, a száraz szövetek regenerálódnak.

Kezelés menete

  1. letisztítás: Vagheggi Rehydra lemosóval tisztítjuk le a bőrt, mely Hydra Plus Complex tartalmának köszönhetően – fehér mályvát, hyaluron savat, ximenin savat, karité vajat és természetes bioszacharidokat tartalmaz – kíméletesen távolítja el a szennyeződéseket, megtartja a bőrfelszín természetes védőrétegét, ezáltal megvédi a bőrt a kiszáradástól, és bársonyossá teszi azt.
  2. peeling: Vagheggi enzimes peelinggel – mely ananász és tök kivonatát tartalmaz – kíméletesen feloldjuk az elhalt hámsejteket, és serkentjük a hámszövet megújulását. Megvastagodott hámréteg, túlzott faggyútermelés, vagy korpás szeborreás bőrtípus esetén csodát tesz a gyémántfejes mikrodermabráziós csiszolás, mely egy mélyebb mechanikai peeling, és erőteljesebb bőrmegújulást tesz lehetővé. Ősztől tavaszig tudjuk alkalmazni ezt a technológiát a kevésbé érzékeny bőrtípusokon.
  3. tonizálás: Vagheggi Rehydra tonikkal fokozzuk a bőr tónusát, mely Hydra Plus Complex tartalmával, és aktív növényi eredetű kivonatokkal a bőr hidratáltságát a lehető legoptimálisabb szinten tartja, így órákon keresztül megőrzi a bőr puhaságát és frissességét.
  4. Hialurox első fázis: a bőr előkészítése. Területenként 2 percig kezeljük az arc és a nyak különböző részeit: homlok, mindkét arcfél szájkörnyékkel, nyak és igény szerint a dekoltázs területe. A 905 nm hullámhosszú lézerfény erejével megnyitjuk a mikrocsatornákat, stimuláljuk az irharéteg fibroblaszt sejtjeit, ezáltal serkentjük a kollagén- és elasztintermelést, hosszú távon tesszük feszessé, és simává a bőrt.
  5. Hialurox második fázis: Területenként 3 perc alatt bevisszük a nanoméretű hyaluronsav molekulákat a mikrocsatornákon keresztül, ami az irha rétegbe beépülve helyreállítja a bőr hidratáltságát, csökkenti a felszíni és mélyrétegi ráncok mélységét, a szemkörnyéki mimikai ráncokat, visszaadja a bőr rugalmasságát és feszességét.
  6. Rehydra maszk: hidratáló maszkkal zárjuk a folyamatot, és segítjük a hyaluronsav hosszú távú beépülését a bőr mélyebb rétegébe. 10 perc hatóidő után további 10 perc relaxáló arcmasszázzsal segítjük a hatóanyagok mély felszívódását. A maszk Hydra Plus Complexet tartalmaz, táplálja és hidratálja a bőrt, selymessé ás feszessé teszi, visszaadja ragyogását és rugalmasságát.
  7. befejező krémként Rehydra nappali krémet és Rehydra szemkörnyék ápolót használunk, mely fényvédővel védi a hatóanyagot a napkárosodástól, illetve megóvja bőrünket a környezeti ártalmaktól, fokozza a bársonyos bőr érzését a kezelés után akár 12 órával is!

KLEANTHOUS 24/7 DRY SKIN kezelés

Kinek ajánljuk?

20-25 éves kortól javasoljuk, ha szeretnéd sokáig megőrizni bőröd nedvességtartalmát, vagy szeretnéd helyreállítani bőröd tökéletes működését. Az apróbb ráncok megjelenése esetén a kezelés elengedhetetlen azok számára, akiknek fontos a fiatal és ápolt arcbőr megőrzése!

Kezelés leírása, hatása

A kezelés egyedisége a sejtszintű hatást generáló c.s.m. cell supporting molekulákban rejlik, mely egy olyan kis méretű peptid, ami hosszú távú, mély hidratálást és regenerálást biztosít a bőrnek. A hatóanyagbevitel a Kleanthous Sonostar III. biorezonanciás ultrahang géppel történik, melynek mikrorezgése napokkal a kezelés után is dolgozik, hatékonyan salaktalanítva és élettelivé varázsolva a bőrt.

A száraz bőrnek elsősorban salaktalanításra van szüksége, hiszen csak ezután tud helyreállni a sejt ozmózisnyomása, és ezután tud kellő nedvességet megkötni. A kezelés azért egyedülálló, mert a szérum és a pakolás olyan válogatott gyógynövényeket, és szabadalommal védett regeneráló c.s.m. molekulákat tartalmaznak, amelyek sejt szinten fejtik ki hatásukat, helyreállítja a bőr vízháztartását, anyagcseréjét, méregtelenítve a sejteket, tökéletesítve azok osztódását, és működését. Hosszú távú hatást fejt ki, mélyről induló, valódi változást okoz.

Mit várhatsz a kezeléstől?

  • a bőr hidratálttá, rugalmassá, ragyogóvá válik;
  • megszűnik a bőr fáradtsága;
  • a bőr megtelik nedvességgel, üde fényű, kellemes tapintású lesz;
  • a nyirokkeringés stimulálásával nagymértékű salaktalanítás megy végbe a sejt közötti állományban, valamint a sejtekben;
  • a regeneráló c.s.m. molekulák sejt szinten fejtik ki hatásukat, helyreállítja a bőr vízháztartását, anyagcseréjét, méregtelenítve a sejteket, tökéletesítve azok osztódását, és működését;
  • hosszú távú hatás, mélyről induló, valódi változás;

Hatóanyagok:

  • cell supporting molekulák (c.s.m.): segítik az irritált és száraz bőr regenerációját,
  • timföld: a pórusok mélyéig tisztít, és megnyugtatja az érzékeny, irritált bőrfelületet,
  • homoktövis-olaj: antioxidánsokkal semlegesíti a szabadgyököket, erősíti a bőr védekezőképességét, megelőzi a hiányjelenségeket,
  • bisabolol: kamillából és cickafarkfűből kinyert kivonat, mely nyugtatja és védi a bőrt,
  • rizs- és kukoricacsíra olaj: nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat, E-vitamint, lecitint.
  • elasztin: visszaadja a bőr rugalmasságát, feszességét,
  • aloe vera: nyugtatja és ápolja a bőrt.

Kezelés menete

  • letisztítás: SkinTone mélytisztító arctejjel tisztítjuk meg a bőrt a szennyeződésektől, és a sminktől. Értékes növényi hatóanyagai (pl. méz, allantoin) által tökéletesen alkalmas a száraz és az érzékeny bőrök számára. Használatával a bőr kellemesen bársonyos tapintású lesz, és megőrzi természetes savköpenyét.
  • peeling: SkinTone sensitive enzym peelinggel a lehető leglágyabban távolítjuk el az elhalt hámsejteket, melyek a bőrt egyenetlenné és ráncossá teszik. Érezhetően finomabb bőrképet kapunk, használata után sokkal intenzívebben tudja hasznosítani a bőr a hatóanyagokat. Hatóideje 5 perc.
  • tonizálás: SkinTone tisztító arcvízzel előkészítjük az arcbőrt a KLEANTHOUS ápoló termékek használatára. Az arcvíz finommá varázsolja a pórusokat, selyemproteinnel segíti a bőrt a nedvesség megőrzésében, és rendkívül kellemes érzést biztosít. Illata friss és könnyű, sok vendégünk kedvence!
  • gyógynövényes arcmaszk: az acerola cherry és timföld alapú maszkport kikeverjük a száraz bőrnek megfelelő növényi hatóanyagokkal és olajokkal, majd az arc, nyak és a dekoltázs területére felkenjük. 15-20 perc hatóidő után a maszkot átnedvesítjük, és nedves szivaccsal letöröljük. A maszk magas természetes C-vitamin tartalma semlegesíti a szabadgyököket, nagy mennyiségű ásványi anyag tartalma frissíti a száraz, stresszes bőrt, lassítja a sejtöregedést, és segíti a sejtek salaktalanítását.
  • hatóanyag bevitel és salaktalanítás: felvisszük a firming szérumot az arc, nyak és dekoltázs területére. Ez a szérum megköti a nedvességet, erőteljesen feszesít, rendszeres használatával az elasztin és a cell supporting molekulák javítják a bőr állapotát. A szérumra felkenjük a c.s.m. sono krémet, majd Sonostar III. készülékünkkel – melyben a biorezonanciát kombináltan használjuk az ultrahanggal – beultrahangozzuk a hatóanyagokat, amíg minden beszívódik.
  • c.s.m. aktiválás: felkenjük a SkinTone c.s.m. aktivátor gélt, és bemasszírozzuk. Ezzel aktiváljuk a c.s.m. molekulákat, melyek így könnyebben kifejtik a bőrben fiatalító, és sejtműködést javító hatásukat.
  • KLEANTHOUS akupresszúrás masszázs és szemkörnyék ápolás: c.s.m. molekulákkal dúsított Skintone Moisturizing maszkot viszünk fel, majd egy speciális akupresszúrás masszázzsal intenzív masszázst végzünk kb. 10 percben, mely fokozza a vérkeringést, és a nyirokelvezetést. Ezzel az energia bevitellel a fej és vállak egész területét ellazítjuk.

HIALUROX lézeres mezoterápia

Ajánlott kezelések száma:
– fenntartó kezelésként havi 1 kezelés,

– kúraszerűen évi 1 vagy 2 kúra, mely heti 1-2 kezelésből áll, 3-6 alkalommal.

Kezelés időtartama: 50 perc


KLEANTHOUS 24/7 Dry Skin kezelés

Ajánlott kezelések száma:
Kúraszerűen heti 1 kezelést javaslunk 6 alkalommal.

Fenntartó kezelésként havi rendszerességgel ismételhető.

Kezelés időtartama: 60 perc

  • mélyen hidratálja a bőrt egészen az irha rétegig
  • stimulálja a szervezet természetes kollagéntermelését
  • látványosan csökken a ráncok mélysége
  • helyreállítja a bőr hidro-lipid egyensúlyát
  • lelassítja az öregedés folyamatát
  • stimulálja a szervezet természetes hyaluronsav- termelését
  • visszaállítja a bőr puhaságát, rugalmasságát
  • regenerálja a bőr természetes védekező rendszerét

HIALUROX arc, nyak területen
ára:10.000.-Ft VIP áron: 7500.-Ft

HIALUROX LIME C
ára: 12.000.-Ft VIP áron: 9000.-Ft

HIALUROX mesotica
ára: 15.000.-Ft VIP áron: 11.250.-Ft

MEZOTERÁPIA  dekoltázson
ára: 5000.-Ft VIP áron: 3750.-Ft

Árlistánk itt

Jelentkezz be!

1132 Budapest,
Visegrádi utca 17.
(WESTEND-nél)

IDŐPONTFOGLALÁS

Kérdésed van?

Visszahívunk!

Név: Telefonszám: Alkalmas időpont:

ÍRTA RITA

” 1000 éve ide járok Mindenkit nagyok szeretek <3 ” RITA

RITA

ÍRTA POCSAI VIKTÓRIA

” Kedves Lányok! Évek óta járok hozzátok és nagyon szeretek ide kezelésekre járni, mert mindenkinek van egy két jó szava hozzám. Maradjatok ilyenek és mindenkinek csak ajánlani tudlak benneteket! Köszi!” POCSAI VIKTÓRIA

POCSAI VIKTÓRIA

ÍRTA S.Á.

“Nagyon szeretem az Esthetic Line-t! Vidékről járok fel, és már nem is megyek kozmetikushoz lakhelyemen.Jó úgy bejönni az ajtón,hogy a nevemen szólítanak köszöntenek.A lányok emlékeznek a korábbi kéréseimre ( pl: jég nélküli SHR ), és ezeket figyelembe is veszik.Köszönet az egész csapatnak!” S.Á.

S.Á.